2014. június 28., szombat

Foci vb-k emlékezetes jelenetei

A labdarúgó-világbajnokságok idején még a csapból is foci folyik, egy-egy szenzációszámba menő eredményre vagy bombagólra még azok is felkapják a fejüket, akiket amúgy nem érdekel a sportág. Így járt egy kedves barátom is, akit nemhogy a foci, de úgy en bloc a sport is teljesen hidegen hagy, beszélgetésünkkor mégis szóba hozta Hollandia fényes győzelmét Spanyolország felett. A foci szépsége tehát bárkit képes megragadni, így a következőkben szeretnék kiemelni néhány számomra emlékezetes pillanatot a világbajnokságokról, melyek akár a ti tetszéseteket is elnyerhetik.  


Az 1998-as világbajnokságot követtem először, Magyarország sajnos nem jutott ki, de nagy kedvenceim lettek a hollandok. Dennis Bergkamp 89. percben szerzett győztes gólja az argentinok elleni negyeddöntőben felejthetetlen, pláne Jack van Gelder kommentálásában.    

Bergkamp gólja 


A 2002-es világbajnokságra Hollandia sem jutott ki, ezúttal az íreknek szorítottam. Írország a csoportból való továbbjutás szempontjából sorsdöntő mérkőzést vívott Németországgal. A 90. percben is 1-0-ra vezetett Németország, már mindenki elkönyvelte a végeredményt. Nekem meg már mennem kellett volna vissza angol órára az iskolába, de gondoltam, csak azért is megvárom a lefújást. Az órára így is beértem, az osztálytársaim meg természetesen úgy fogadtak, hogy na mi van, kikaptak az írek? Mire legnagyobb meglepetésükre közöltem, hogy az íreknek a 92. percben sikerült kiegyenlíteniük Robbie Keane találatával. Leesett az álluk, igaz annyira nem, mint a videón az ír szövetségi kapitánynak.     

Robbie Keane gólja


A 2006-os világbajnokság Brazília-Franciaország negyeddöntőjén Zinedine Zidane minden megmozdulása élményszámba ment. Sosem tartoztam Zidane nagy rajongói közé, de az itt mutatott teljesítményével sikerült lenyűgöznie. Szerencsétlenségére később a döntőben egy lefejelés miatt kiállították, és inkább ez a negatív jelenet maradt meg az emberek emlékezetében.
      

Zinedine Zidane megmozdulásai


Afrika 2010-ben először rendezhetett labdarúgó-világbajnokságot. A rendező Dél-Afrikai Köztársaság válogatottját előre leírták, nem adtak nekik sok esélyt a csoportból való továbbjutásra Franciaország, Uruguay és Mexikó ellenében. A nyitómérkőzésen egy szépen megkomponált támadás után Siphiwe Tshabalala látványos góljával vezetést szereztek a dél-afrikaiak, de a végeredmény döntetlen lett. Végül csak rosszabb gólkülönbségük miatt nem jutottak tovább, hiába győzték le a 2006-os világbajnokság ezüstérmesét, Franciaországot.

Tshabalala gólja


Zárásképp a jelenleg is zajló világbajnokságról álljon itt a hollandok címvédő spanyolok elleni parádéja, természetesen Jack van Gelder közreműködésével. Biztos vagyok benne, hogy Robin van Persie csodálatos fejesét vagy éppen Arjen Robben szólóit évtizedek múlva is emlegetni fogják. Érdekességként még megemlíteném, hogy Robben saját maga második, csapata ötödik gólja előtt bemutatott sprintjénél 37 km/h sebességet ért el, mellyel hivatalosan a világ leggyorsabb focistája lett.    

Hollandia öt gólja 



2014. június 6., péntek

Kreatív sarok: A zsugorka


Sziasztok!

Az én reszortom lesz ezentúl a blogban a Kreatív részlegbe való irkálás. Sosem csináltam még "tutorial"-okat, tehát ha bármi gond van velük, nagyon szívesen veszem a kritikákat. :)
Hozok majd nektek ékszerkészítési tippeket, idővel azt is megmutatom, hogy hogyan készíthettek magatoknak otthon filléres eszközökből, faragás nélkül, saját varázspálcát. A tippek, amiket megmutatok, nem lesznek túl bonyolultak és igyekszem érthetően levezetni, a saját képeimmel, lépésről lépésre. A célom az, hogyha bármiféle ajándékot szeretnétek valakinek adni, és nincs hirtelen ötletetek, csak felnéztek ide és megtaláljátok azt, amire szükségetek van. Ékszert, kulcstartót, egyéb csecsebecsét venni szerintem csak akkor érdemes, ha tanulmányozni akarod az adott technikát, vagy, ha végképp nem tudod te elkészíteni. Máskülönben azt hordjuk a legbüszkébben, ami a saját elvárásainknak, egyéniségünknek felel meg.


De nem is fecsérlem tovább a szót, jöjjön hát az első téma rögtön: A zsugorka.






A muglik mágia elképesztő. Ez egy olyan papír, ami sütés után összezsugorodik, körülbelül a negyedére. Nagyszerűen lehet vele színes ceruzával, filctollal, szinte bármivel felvinni a formát. Vágni is egyszerű, sütés után pedig elég masszív. Lehet kapni többfajta kiszerelésben, van átlátszó, fehér, fekete, opálos beütésű is. A "papírok" valójában vékony, erősebb fóliaszerű lapok. Árra nem túl olcsók; az öt darabos 135x203 mm-es (nagyjából A5-ös méretű), átlátszó fóliát 2390 forintért vettem. De megéri!



Lássuk csak, mire is lesz szükséged:

  •  Zsugorka
  •  Finom szemű csiszoló papír
  • Olló
  • Lyukasztó
  • Színes ceruza
  • Puha (B-s) grafit ceruza
  • Fekete tűfilc
  • Sablon
  • Lakk (nekem átlátszó körömlakkom van)
Amikor ezek megvannak, fogod a csiszolópapírt és a fólia egyik oldalát nagyjából karcmentesre "polírozod". Ez azért fontos, mert csiszolatlan állapotban nem igazán lehet rá rajzolni, ezek után pedig gyönyörűen befogja majd a ceruza.






Amikor ez megvan, alá teszed a sablonodat és elkezdet átrajzolni a B-s ceruzával.





Miután készen lettél, én ajánlom, hogy tedd félre a sablont, különben nem fogod látni, melyik részek maradtak ki a színezésből. Vedd elő a színes ceruzákat, és kedved szerint színezd ki a formát. Ne aggódj, hogy nem elég intenzív a színe, a sütés után az lesz. Bátran használj több ceruzát, keverd őket! Ha eddig nem tudtad, hogy a fehér miért van a csomagban, akkor most rájössz, hogy ez a "szín" lesz a legjobb barátod. A fehérrel szuperül lehet keverni, világosítani bármit, érdemes vele játszadozni.

Amikor készen vagy a színekkel, akkor jön az a feladat, ami egy kicsit biztosabb kezet kíván. A fekete tűfilccel rajzold át a körvonalakat, amiket a legelején a grafittal vittél fel. Ettől élénkebbek lesznek a vonalak, sokkal mesefigurásabb lesz az alak, amit rajzolsz.





Ez megvan, most már csak valahogyan ki kéne vágni. Ha nem vagy biztos benne, hogy milyen vonalakon haladj, és inkább csinálnál plusz körvonalat a figurának, akkor finoman rajzold grafittal körbe, ezután pedig vágd ki ollóval. Ügyelj rá, hogy miután ez megtörtént, radírral szedd le a széléről a ceruza nyomait, mert nem szép, ha azok ott maradnak. Ezután már csak a lyukasztóval kell egy jól irányzott lyukat vágni rá.


Tegyed egy kis tepsibe, majd be a sütőbe 150°C-ra, nagyjából 5-10 percre. Sütés közben össze-vissza fog tekeredni, de ne ijedj meg, ezután ki fog simulni.



Amikor megvagy, hagyd kihűlni a figurát. Sajnos a színek nem fognak rajta maradni ilyen szépen, ha nem lakkozod le valamivel. Vannak erre speciális sprayk, de én átlátszó körömlakkal oldottam meg. Amikor ez is megszáradt, mehet bele a karika, és már hordható is!

Remélem hasznosnak találtátok a kis bemutatómat. Saját tapasztalataitokat osszátok meg kommentben! ;)